Sokan vannak, akik azt gondolják, hogy más lehet a politika. Innen üzenem nekik, hogy el lehet felejteni! Leszállhatnátok a kis idealizmusotok felhőcskéiről a földre, és észrevehetnétek végre, hogy itt nem fog változni semmi! Én legalábbis mindent meg fogok tenni ezért.
Ma nem az jelenti a lázadást, ha valaki felmondja az LMP-s mantrát, hanem ha ki mer állni a politikai elitünk mellett, és azt meri mondani, hogy NEM, nincs szükség változásra. Nincs szükség idealista és világmegváltó álmodozókra! Itt szakértőkre van szükség, olyanokra, akik már értenek a politikához, mert már 18 éve, vagy régebb óta ezen a területen dolgoznak. Lehet, hogy nem a legtökéletesebb az elitünk, ezt aláírom. De az is biztos, hogy ezerszer jobban értenek a dolgukhoz egyenként is a 386 képviselő, mint akár az LMP összes EP képviselő-jelöltje együttvéve.
Nem változásra van szükség, hanem változatlanságra. Pontosan azok miatt került ide ez az ország, akik nem hagyták dolgozni a kormányt, folyton a változást követelték, ahelyett, hogy közös ügyünket, az ország hajóját vitték volna előre. Nem vagyok MSZP-s, sem SZDSZ-s, a Fidesz sem áll hozzám közel, és az MDF-ről magam sem tudom pontosan, hogy hol áll. De egyet tudok. Ha mindenki hagyná őket dolgozni, és konstruktívan álltak volna a civilek hozzájuk, akkor nem lenne most a béka segge alatt Magyarország gazdasága.
Amíg a politika elitünk Magyarország hajójának egyik oldalán lélekszakadva húzta az evezőket, addig a másik oldalon, a mindenféle civilek az ellenkező irányba eveztek, és emiatt pörög egy helyben az országunk már több éve. Őszintén szólva nekem már nagyon elegem van. Elegem van abból, hogy valakiknek az szúrja a szemét, ha a Strabag magyar pártokat támogat például. Miért nem lehet egyszer az életben örülni valaminek, hogy pénz jön az országba, pont egy ilyen nehéz időben. Elegem van a Sólyom "Trójai Faló" Lászlót a köztársasági elnöki székbe csempésző bandából, a Nagymező utcában mélygarázsépítést megakadályozó bagázsból. Miért mi, a nép szívunk ezek miatt folyton?! Már lehetne egy jó egészségügyünk, ha a TB-Mentők mozgalom nem akadályozza meg az egészségügyi ellátórendszer privatizálását. Nekem speciell nincsenek egzisztenciális problémáim, és marhára zavar, hogy a sok léhűtő helyett is fizetnem kell az ellátást. Miért ugyanaz az orvos látja el azt a koszos hajléktalant, aki utána engem? Szerintem azért tart itt ez az ország, ahol, mert nem tanították meg az embereket arra, hogy dolgozni kell, és semmi sincsen ingyen. Mindenki elkényelmesedett az állambácsi emlőin csüngve.
Amire szükség van, az az, hogy az állampolgárok ne a politikával foglalkozzanak, hanem helyette dolgozzanak, tanuljanak, az orvosok gyógyítsanak, a tanárok tanítsanak. És ne pártokat gründoljanak nyakra-főre, hanem szavazzanak a meglévőkre.
Nem lehet más a politika. És ne is legyen.